Üdvözlöm ki idetévedt. A véletlen vezérelte ide??? Vagy valami más…???
Hosszabb szünet után, megpróbálom adatlapomat frissíteni. Feltételezem, hogy itt e közösségben, mindenki valamilyen formában a BDSM-nek hódol. Bár tudom e hódolat mindenkiben más-más vágyak tiszteletét jelenti. Viszont kell e vágyak között egy közös nevezőnek is lennie. És ezt a közös nevezőt kell megtalálnunk. Sajnos úgy néz ki, ez nem is oly egyszerű dolog. Jellemzően a vágyak erősebbek, mint az érte való tenni akarás, megismerés. Mindenki keres, és kevesen találnak. Hogy miért van így nem tudom.
Domináns személy vagyok. Bár a magánéletben inkább megértő, segítő alkat. De szerencsére nem csak sub emberekkel találkozik az ember. Aztán vannak szituációk, mikor a domináns énem lesz erősebb. Ezért vagyok itt. Tehát nem szeretőt, sexpartnert keresek, hanem subot, kivel ezen szituációkat megélhetjük. Szeretem, ha azt látom a szemében, cselekedeteiben, hogy élvezi azt, ami történik vele, még akkor is ha ezek a jelzések a szégyen, a megalázottság, az udvarias, alázatos viselkedés, az engedelmesség, a szenvedés jeleiben mutatkoznak meg. Sőt ettől lesz érdekes, izgalmas. Viszont ez természetes is, vagy annak kell lennie, mert ő a másik oldalt képviseli, ki ezt keresi, aki tudja hogy partnerének pont ez a viselkedés a kedves. (talán ez a közös nevező is egyben).
Elsősorban sub hölgyeket keresek, de újabban érdekel sub párok közös nevelése is (akár valódi, akár alkalmi párok). Sok érdekes új lehetőséget rejthet magában.
Ha a sors úgy hozza Dom/sub párokkal is szívesen ismerkedek, mert tanulni mindig lehet, és kell, esetleg ötleteimmel én is segíthetek részükre.
Szigorú, és következetes embernek gondolom magam, ki tisztelni szeretné a sub-ot. Tisztelni benne azt, hogy vállalja érzéseit, gondolatait, vágyait, és ezt meg is akarja élni. A szigor egyben büntetésekkel is jár. A büntetés akkor hatásos, ha annak formája, mértéke személyre szabott, ellenkező esetben csak jelkép (aminek sok értelme nincs) vagy pedig erőszak, ami meg már nem a BDSM, hanem valami egész más.
Remélem lesz olyan kedves látogatóm, ki elég bátor, elszánt arra, hogy írjon, hogy beszélgessünk, hogy találkozzunk, és szolgáljon.
Szóló férfiak, kérem ne keressenek, csak párban!
Archiv - Korábbi bemutatkozásom
Idősebb Úr vagyok. Szívesen levelezek szolganőkkel, esetleg sub párokkal,
Nem mindenáron keresés a célom, inkább a beszélgetés, ismerkedés. Azonban ha szembe találom magam, egy számomra is szimpatikus szolganővel, akkor változhat a célom is!
Olyan nő esetleg pár ismeretségét keresem, aki elsősorban a sub/mazo érzéseit szeretné alkalmanként megélni, ez a vágya.
Ha ilyenek az érzéseid írj nyugodtan, beszélgessünk róla
.. Hátha!!!
Akit keresek: SZOLGANŐ! Nem baj ha kezdő, de legyen meg benne az alázat, az engedelmesség, akkor amikor engem kell szolgálnia. Szeretem a kötözést, a szerepjátékokat (de hisz az egész ez). A kapott feladatokat szigorúan szoktam ellenőrizni, természetesen a hibákért büntetés jár. Ami megbeszélés kérdése. Szeretem a pálcát, korbácsot, csipeszeket, gyertyát. Igaz ez a felsorolás nem teljes. Fontos a kölcsönös szimpátia, diszkréció és ápoltság, na meg a szolganőként való viselkedés akarása.
Ha úgy érzed erre vágysz, írjál. De írhatsz, ha erről szeretnél beszélni.
Nézd meg a galériámat. Egy-két kedvenc képet láthatsz ott. Szeretnél a lányok helyében lenni?
A felsorolás, amit a BDSM dolgokban bejelöltem a BDSM-en belüli érdeklődésemet tükrözi. Hogy mit használok egy adott esetben az partnerfüggő!
Keresem azon személyek ismeretségét, kik a BDSM-et komolyan veszik. Kik valóban élvezik a kiszolgáltatottságot, azt ha engedelmeskedniük kell, és a büntetés, a fájdalom akár jutalom is lehet számukra.
Te ilyen vagy???
Gesuchte Partner
Alleinstehend
Submissiv Weiblich, Switch Weiblich
Paare
Submissiv Weiblich - dominant Männlich, Submissiv Weiblich - Submissiv Weiblich, Submissiv Weiblich - Submissiv Männlich, Submissiv Weiblich - Switch Weiblich, Submissiv Männlich - dominant Weiblich, Submissiv Männlich - Switch Weiblich, Unsicher Weiblich - Unsicher Weiblich, Switch Weiblich - Switch Weiblich, Switch Weiblich - Switch Männlich
Alter: 18- Jahre
Kontaktdaten
Die Kontaktinformationen für den Benutzer zur Anzeigen werden nur VIP-Mitgliedern freigegeben!
Ziel der Partnersuche
schreiben, kennenlernen / Virtuelle Beziehung / gelegentliche BDSM / sexuelle Beziehung / Langfristige, ungebundene BDSM / sexuelle Beziehung
Gesprochene sprachen
Deutsch, Ungarisch
Bei BDSM Interessiert an
Wurde probieren
24/7, Deres, Doktor Fetisch, Einschließung, Electro Sex, Feuer, Fütterung, Hoher absatz, Kaloda, Keuschheitsgürtel, Kreuz, Masken
Regt nicht an, aber wir können
Atemkontrolle, Bisse, dirty Talk, Einguss, Fußfetisch, Haareziehen, Kitzeln, Massage, Ohrpfeilgen, Pens, rasieren, Sadismus, Stichelei, Strümpfe, Unterwäsche, Windeln
Regt an
Anal-Sex (geben), Anale spiele, Arsch lecken, Augenverbund, Bestrafung, Bondage, Breast Torture, Chinesische Bälle, Demütigung, Dildos, Filmen, Folienverpackung, Fotografie, Hallsband, Herrschaft, Kerzenspiele, Ketten, Masochismus, Masturbation, Nadel, Nippel, Peitsche, Pinzette, Pisse, Rollenspiele, Schmerz, Tracht Prügel, Vibratoren, Werkzeuge