A BDSM iránti érdeklődésem, a szadó-mazó dolgok iránti vágyam saját magamban történő felfedezése hosszú évekre vezethető vissza. Maximalista beállítottságom miatt sok mindent olvastam, nézegettem stb. e világgal kapcsolatban.
Azt, hogy mire vágyom nem mindig tudom pontosan megfogalmazni, hiszen annak ellenére, hogy régóta érdekel a BDSM gyakorlati téren kevés tapasztalatot sikerült szereznem. Kevés olyan alkalom volt, amikor meg tudtam élni a szexualitás ezen formájának gyönyöreit, szépségeit.
Így inkább azt tudom megfogalmazni, hogy mik azok a dolgok amikre egyáltalán nem vágyom, amik taszítanak.
Szívesen beszélgetek, ismerkedek bárkivel nyitott, önmagát felvállaló személynek tartom magam.Igyekeztem minél több emberrel megismerkedni, beszélgetni, bár sajnos ezek a beszélgetések nem mindig sikeresek, néha nagyon egyoldalúvá, egysíkúvá tudnak válni, kiéleződnek egy bizonyos cél irányába. Örülök azonban annak, hogy néhány nagyon értékes személlyel is összehozott a sors.
Előre is köszönöm minden kedves érdeklődőnek akik nyitnak felém, igyekszem meghálálni kedvességüket. Bár hozzá kell tegyem nem tudok sajnos mindennap jelen lenni, de amint lehetőségem nyílik rá válaszolok a levelekre.
Igyekszem folyamatosan napi szinten tartani, kiegészíteni adatlapomat, de szívesen válaszolok minden felém irányuló kérdésre is.
Határozott, magabiztos...
Keménykezű, aki képes irányítani, képes betörni...
Akire felnézhetek, akit csodálhatok...
Aki képes tanítani, irányítani a felfedezés útján...
Aki előtt ha meglátom megremeg a térdem, elcsuklik a hangom, végigfut hátamon a várakozással teli remegés.
Aki előtt térdre borulok, akivel szemben a nap 24 órájában sub lehetek...
Aki mellett 1000 százalékban nő is lehetek..
Akit el tudok fogadni domomként...
Ugyanakkor ami a legfontosabb, aki számára én testesítem meg a SUBot, vágyai tárgyát.
Aki felvállalja nevelésem, kezébe veszi irányításom, életem..
Aki határozott, tudatos, törtető nőből aláznivaló szukává, sub ribanccá, egy igazi döggé képes változtatni.
Megtaláltam, akit kerestem így köszönöm az érdeklődő leveleket, de már nem aktuális. Boldog vagyok végre!
Ziel der Partnersuche
gelegentliche BDSM / sexuelle Beziehung
Gesprochene sprachen
Englisch, Italienisch, Ungarisch
Bei BDSM Interessiert an
Regt an
24/7, Anal-Sex (empfangen), Anale spiele, Arsch lecken, Atemkontrolle, Augenverbund, Bestrafung, Bisse, Bondage, Breast Torture, Chinesische Bälle, Demütigung, Deres, Dildos, dirty Talk, Doktor Fetisch, Einschließung, Electro Sex, Feuer, Fisting, Fußfetisch, Haareziehen, Hallsband, Herrschaft, Kaloda, Kerzenspiele, Ketten, Keuschheitsgürtel, Kreuz, Leder, Masturbation, Messer, Nadel, Ohrpfeilgen, Oral Sex (geben), Oral-Sex (geben), Peitsche, Pinzette, Public Sex, Rollenspiele, Sadismus, Schmerz, Schuh Fetisch, Stichelei, Tracht Prügel, Vakuum, Vibratoren, Werkzeuge
Interesse Bei anderen gebieten
Feizeit
Fitness, Gesellschaft, Internet, Kino, Kochen, Konzerte, Lesen, Musik, Party, Spiel, Theater, Tiere
Musik
Disko, gangsta rap, Heavy Metal, House, Pop, Rap, Rave, Rock
Filme
historisch, Komödie, Märchen, Thriller
Bücher
Reise, Roman, Wirtschaft / Business
"Kérlek...
Kérlek, birtokolj.
Tégy magadévá,
ne csak az ágyban,
hanem minden percben
a Te tulajdonod legyek.
Minden porcikám,
a testem minden ize
legyen a Tiéd.
Minden gondolatom,
minden pillanatom
csak a Tiéd legyen.
Legyek az a sün,
ki tüskés, szúr,
de tüskéi ölelésed által
válnak bársony-puhává,
és kérges szive
olvadt viasszá.
Ölelj magadhoz.
Emelj magadhoz.
Csak Veled élek, Tiéd vagyok,
Benned létezem.
Drága Életem...
Egyetlen vagy nekem.
Csak Neked létezem." (varnyu)
35 Jahre alt
Submissiv
Weiblich
36 / 36 Jahre alt
Submissiv / Unsicher
Weiblich / Männlich
35 Jahre alt
Unsicher
Männlich
51 Jahre alt
dominant
Männlich
46 Jahre alt
dominant
Männlich
41 Jahre alt
dominant
Männlich
VIP
49 Jahre alt
Switch
Männlich
44 Jahre alt
dominant
Männlich
49 Jahre alt
dominant
Männlich
VIP
22 / 22 Jahre alt
dominant / dominant
Weiblich / Männlich
39 Jahre alt
Unsicher
Männlich
43 Jahre alt
Submissiv
Weiblich
32 Jahre alt
dominant
Männlich
36 Jahre alt
dominant
Männlich
VIP
44 Jahre alt
dominant
Männlich
VIP
38 Jahre alt
dominant
Männlich
VIP
59 Jahre alt
Switch
Männlich
34 Jahre alt
Switch
Männlich
26 Jahre alt
Switch
Männlich
37 Jahre alt
dominant
Männlich
37 Jahre alt
dominant
Männlich
VIP